|
» Tartalom
» Rendezvények
Egy kis közösségben, mint pl. egy faluban a mindennapi munka, a rohanás után az emberek vágynak egy kis kikapcsolódásra, szórakozásra. Ezeken az összejöveteleken beszélhetik meg ügyes-bajos dolgaikat, a szülők, nagyszülők megnézhetik gyermeküket egy-egy fellépésen, s együtt táncolnak, vigadnak. Nagy szerepe van a lakóhelyhez való kötődés, a közösségi összetartás, a kulturális "komfortérzés" kialakításában. A községi rendezvények szervezésében, lebonyolításában közreműködnek a helyi óvodák, iskolák csoportjai, pedagógusok, civil szervezetek, képviselő-testületi tagok és támogatják a helyi vállalkozók.
A településen hagyományosnak mondható rendezvények a következők:
- ünnepi megemlékezések (március 15., október 23.),
- falu alapítási évforduló (márc. 12.),
- Farsangi Kupa teremlabdarúgó bajnokság,
- Majális (falunap),
- Idősek Napja (augusztus 20-án),
- Szüreti Mulatság (minden év október első hétvégéje),
- Falu Karácsonya.
A művelődési otthon kezdeményezései 2002-től: gyermeknap, nyári táborok (napközis, kreatív, horgász), ünnepkörhöz kapcsolódó játszóházak, kézműves udvar, rajzpályázatok, kiállítások, modern tánc oktatás, rajzfilmklub.
A különböző szervezetek által szervezett bálok, táncestek pl. Daloskedvű Nyugdíjas Klub rendezvényei, Katolikus Jótékonysági bál, Katolikus Ifjúsági Csoport bálja, Sportbál, lovas fogatosok programjai, iskolai farsangok, Mikulás-diszkó, Csillag-party, Feketeerdős Napok, utcabajnokság.
Évenként rendeznek falugyűlést, közmeghallgatást és különböző témájú fórumokat.
Más szervek által rendezett programok, amelyeken a település is részt vesz:
Hagyományos, de már nem szervezett rendezvények:
- Hírös Hét Fesztivál, Kecskemét
» Népélet, folklór
Hagyományőrző rendezvények:
- Május 1.: Majális
- Augusztus 20.: Idősek Napja
- Október első hétvégén: Szüreti Mulatság
- December Karácsony előtti hétvége: Szeretet Ünnepe
Tizenhárom évvel ezelőtt 1985-ben alakult meg Helvécián a Nótáskedvű Nyugdíjasklub. Ma harminckét örökifjú, víg kedélyű asszony alkotja a klubot. Gyakorta dalolnak, mert szeretik a szép magyar nótát. Sikereket is elértek, bronz fokozatot kaptak a népzenei együttesek megyei minősítő versenyén, és harmadik helyezést szereztek a nyugdíjasok Ki mit tud ? versenyén.
Folyamatos kapcsolatot tartanak a Nagytarcsai Nyugdíjasklubbal.
Sikeresen vendégszerepeltek: Kecskeméten, Lakitelken.
Mindkét iskolában hagyományőrző szakkör működik, melyekben a diákok ápolják a település hagyományait, gyűjtik a település történetéhez tartozó tárgyi emlékeket.
A Wéber Ede Központi Általános Iskolában Néptánccsoport, a Feketeerdői Általános Iskolában Népi Játékok szakkör működik.
A településen már hét éve hagyományosan, minden év október első hétvégén megrendezésre kerül a "Szüreti Mulatság" rendezvény.
Délelőtt termékbemutatók, kiállítások tekinthetők meg a rendezvény helyszínein, melyeken egyrészről a helyi mezőgazdasági vállalkozók és vállalkozások mutatják be termékeiket, másrészről szintén a helyi művészek, továbbá egy-egy meghívott művész kiállítása tekinthető meg.
A délutáni program a fogatok szüreti felvonulásával kezdődik, melyet amatőr művészeti és néptáncegyüttesek műsora követ.
A rendezvény este a másnap hajnalig tartó Szüreti Bállal zárul.
» Helvécia Község 2006. évi kulturális rendezvényei
| Rendezvény neve |
Időpontja |
Helyszíne |
Rendező szerv |
III. FARSANGI KUPA teremlabdarúgó bajnokság |
Február 18. 9 óra |
Helvécia Sportcsarnok |
Helvécia Község Önkormányzata |
| Február 24. |
Február 24. 17 óra |
Művelődési otthon |
Helvécia Község Önkormányzata |
| Sportbál |
Március 4. 19 óra |
Helvécia Sportcsarnok |
Helvécia SE |
Március 15-i ünnepség Petőfi szobor koszorúzása Az ünnepi műsorban közreműködnek a Feketeerdői és Wéber Ede Általános Iskola diákjai |
Március 15. 11 óra |
Művelődési otthon |
Helvécia Község Önkormányzata |
| Húsvéti játszóház |
Április 14. 10-15 óra |
Művelődési otthon |
Művelődési otthon |
| Jótékonysági bál |
Április 22. 19.30 óra |
Helvécia Sportcsarnok |
Katolikus egyházközség |
Majális Futball mérkőzések, vetélkedők, utcabál |
Április 29. 12 órától |
Művelődési otthon |
Helvécia Község Önkormányzata, Körszínpad |
| Központi Óvoda tornaünnepélye |
Május 13. |
Körszínpad |
Központi Óvoda |
| Gyermeknap |
Május 19. |
Wéber Ede Ált. Isk. |
Wéber Ede Ált. Isk. |
| Csillagparti |
Június 3. |
Wéber Ede Ált. Isk. |
Wéber Ede Ált. Isk. |
| Feketeerdős Napok |
Június 9-10. |
Feketeerdői Ált. Isk. |
Feketeerdői Ált. Isk. |
| Szentivánéji mulatság, tűzugrás |
Június 24. 19 órától |
Művelődési otthon, Körszínpad |
Művelődési otthon |
| Nyári napközi gyermekeknek |
Jún. 26.-júl. 7. 9-12.30 és 13-16.30 óra |
Művelődési otthon |
Művelődési otthon |
| Horgász tábor |
Júl. 24-30. |
Kunadacsi szabadidőpark? |
Helvécia Község Önkormányzata |
Idősek Napja Az ünnepi műsorban közreműködnek a Feketeerdői és Wéber Ede Általános Iskola diákjai |
Aug. 19. 11 óra |
Köncsögi Melegedő |
Helvécia Község Önkormányzata |
Szent István napi mulatság Utcabál, tűzijáték |
Aug. 19. 19 óra |
Körszínpad |
Helvécia Község Önkormányzata |
XIII. Szüreti mulatság Szüreti bál |
Október 6-7. |
több helyszín |
Helvécia Község Önkormányzata |
| Közmeghallgatás |
November 28. 15 óra |
Művelődési otthon |
Helvécia Község Önkormányzata |
Falu Karácsonya Az ünnepi műsorban közreműködnek a település óvodásai, iskolásai, művészeti csoportjai. |
December 18. 15 óra |
Művelődési otthon |
Helvécia Község Önkormányzata |
|